- Mivel egy átlagos lény - szándékosan nem használta az ember szót - A földi „gravitációhoz” szokott hozzá, sokkal nagyobb hátrányt jelentene számára az átállás, mint előnyt. Legalább is Rezo ezt mondta mindenkinek. Szerintem ha csak ez lett volna a probléma, biztosan megoldotta volna. Az igazság az, hogy mire rájött az idejutás módjára, annyira arrogáns lett, hogy többé nem érdekelte az ilyen mértékű rejtőzködés. Majd elfelejtettem, a holdon elméletileg nincs levegő.

            - Nos úgy látszik a vörös pap tévedett. - mondta Lina a fejét vakargatva.

            - Nem feltétlenül. Rezonak igaza volt, mindkét dologban. De egy kis találékonysággal, és nem kevés munkával megoldottuk azt, hogy a környezet minél inkább a megszokott legyen. Nézzétek csak! - biccentett Daliar a fejével Gourry felé, aki már jó ideje nem a beszélgetéssel volt elfoglalva. Ehelyett, mivel elég magas volt hozzá, kezével próbált kinyúlni a tetőn. De mindhiába ugyanis keze folyton egy kék mezőnek ütközött, ami kicsit ugyan engedett az érintésre, de nem szakadt át. Mikor rájött, hogy mindenki őt figyeli, úgy tett mintha bűntetten érték volna.

            - Mágia segítségével egy pajzsot hoztunk létre, amin belül van levegő. - mondta Daliar, miközben egyik kezével ő is megérintette a membránt. Valamint szintén mágikus úton növeltük a „nehézkedést”. Ez a hely mintegy ezer éve létezik. Azután alapították meg őseim, miután Rei Magnusban feléledt Shabranigudo egy része. Azért hoztuk létre, hogy ehhez hasonló borzalmak esetén segíteni tudjunk.

            - Akkor mégis hol voltatok, mikor Rezoban kelt életre egy rész a Rubinszeműből? És amikor Fibrizzo és Gaav ellen harcoltunk? Na és Darkstar? Vagy ezekről nem is tudtatok? - kezdte sorolni Lina szemrehányóan.

            - Ne hidd, hogy nem akartunk minden egyes ilyen alkalommal azonnal harcba szállni. A rendem vezetői azonban akkor úgy vélték ez szükségtelen, és mint utólag kiderült igazuk volt.

            - Ezt nem hiszem el! - sopánkodott a vörös hajú varázslónő. - Mi majdnem belehaltunk a világ megmentésébe, ti pedig azzal próbáljátok igazolni a gyávaságotokat, hogy minden jóra fordult? Igazán megerőltethettétek volna magatokat, jól jött volna pár tucat mágus és harcos, mondjuk ágyútölteléknek. Amíg Shabranigudo lemészárol benneteket, én erőlködés nélkül elintézem a Giga Slave-vel.

            - Az utolsó két mondat túlzás, de Linának igaza van. - mondta Gourry, szokatlanul komolyan.

            - Sajnálom, de ezt kellet tennünk, nem szegülhetünk ellen az utasításoknak. - mondta Daliar, és látszott rajta, hogy tényleg így érzi.

            - Szeretnék már találkozni a főnökeiddel, hogy jól elbeszélgessek velük erről-arról. És ne próbáld azt mondani, hogy beszéljek velük tisztelettel, mert nem fogok. De előbb lássuk a kincseket.

            - Nem zavar, hogy beszélsz velük, Inverse. - mondta hűvösen Daliar. - Ne gondold, hogy a tanács zavarba jön a gorombaságodtól. Elbírnak majd veled. Akkor elsőnek lássuk a könyvtárat.

            - jó ötlet. - mondta Zelgadis, már-már lelkesen.

Ennek a folyosónak a végén egy fülke volt, és Daliar megkért mindenki, hogy szálljon be. Majd egy falon lévő zöld követ megérintett, és a fülke sebesen elindult lefelé. Mindenki kapaszkodott, nem nagyon tudták mi lesz. Amelia ábrázata egy kis zöld árnyalatot vett fel, majd közölte, hogy rosszul van. Daliar lassította az ereszkedést, így jobban lett azonnal. Mikor megérkeztek a céljukhoz, megint a csodálkozáson volt a sor.

            - Tényleg igazat mondott. - suttogta Amelia.

            - Hónapokig tart, amíg ezt átnézem. - mondta Zelgadis is.

            - Mennyi új varázslat! - Linának még a szeme is könnybe lábadt.

A könyvtár olyan nagy volt, ami felülmúlta a legmerészebb elképzelésüket is. Körülbelül 45 méter magas volt, a falon körbefutott két párkány is, ami magasságában 3 részre osztotta a helyiséget. Középen vastag oszlopsor futott végig. A falak mentén polcok voltak, tele könyvel és tekercsekkel. A polcok előtt kerekeken guruló létrák volta, amelyekkel el lehetett érni a legmagasabban lévőket is.

            - Az értékesebb példányokat egy másik helyen tároljuk. Esetleg megnézitek őket, vagy mehetünk a Tanács elé? - kérdezte Daliar.

            - Mivel bebizonyosodott, hogy nem hazudtál, egyelőre hiszünk neked. - mondta Zelgadis.

            - Egyenlőre. Akkor irány a híres „Nagy Tanács”. - tette hozzá Lina is. Jó pár percig eltartott mire a kanyargós folyosókon a meredek lépcsőkön és a különös fülkéken keresztül elérték a Nagy Tanács termének bejáratát. Itt hat őr strázsált, akiknek jóval komolyabb felszerelése volt, mint a portálnál lévőknek. Páncéljuk is másmilyen volt, jóval erősebbnek nézett ki. Mindegyik magasabb volt 190 centinél, és állig fel voltak fegyverkezve, kardokkal, varázsbotokkal, íjjakkal. Megálltak a bejárat előtt egy pillanatra, és amikor Lina épp meg akarta kérdezni mi lesz, az ajtók kitárultak. Mivel megint mindenki egy hatalmas csarnokra gondolt, meglepődtek ennek ellenkezőjén. A terem kör alakú volt, és alig nagyobb a portálszobánál.  Egy félkör alakú asztalnál ültek a Nagy Tanács tagjai. Nyolcan voltak, férfiak és nők vegyesen. Daliar az asztal előtt mélyen meghajolt, majd felegyenesedett. Lináék nem tudván mit kellene csinálni, csak toporogtak idegesen. Az asztal legmagasabb székén ülő férfi lassan felállt és kijött elébük.

            - Üdvözöllek benneteket, barátaim. Tredichon Virenh vagyok, ennek a helynek a vezetője. Remélem, kellemesen utaztatok.

Lináék szólni is alig tudtak, valahogy mégis mondtak valami üdvözlés félét. Aztán összeszedték magukat és egyenként bemutatkoztak.

            - Gondolom szeretnétek tudni, miért kértünk fel benneteket erre a találkozóra. - mondta Tredichon.

            - Valóban, Daliar már említette, hogy megbízásotok van számunkra.

            - Így igaz. De meg kell mondjam, nem szívesen veszélyeztetjük mások életét, ha nincs más választásunk. Most azonban ha a legrosszabb sejtéseink beigazolódnak, akkor csak ti vagytok azok akik képesek vagytok a veszélyt elhárítani.

            - Aha, értjük. Daliar azt mondta nem kell elvállalnunk ha nem akarjuk. - szólt közbe Lina.

            - Természetesen nem kényszeríthetünk rá benneteket, de személy szerint remélem ha meghallgatjátok a mondanivalónkat, segíteni fogtok. Meg vagytok elégedve a jutalommal, amit Daliar felkínált? Mert ha nem, esetleg elmondhatjátok mit szeretnétek.

            - Nem, dehogyis teljesen elégedettek vagyunk. - vágta rá Lina azonnal.

            - Elnézést, de az a helyzet, hogy én nem kaptam semmiféle ígéretet. - szólt közbe félénken Gourry. Lina erre nagyon csúnyán kezdett el rá nézni. Tredichon eltöprengve Daliar-ra nézet, mire ő kissé megvonta a vállát.

            - Nos akkor kedves Gourry barátom, mond mit szeretnél? - kérdezte a harcost, mint ha csak egy régi ismerőse lenne.

            - Mi? Ez nem igazság! Ő miért választhat? - dohogott Lina.

            - Nos én azt hiszem… - jött zavarba Gourry - hát… ez az! Egy finom vacsorát kérnék ha lehet!

Linának leesett az álla.

            - Ilyen nincs! Ekkora balféket! Bármi hasznosat kérhetne, erre csak a hasára gondol. Soha nem fogom megérteni.

            - Remek! Mivel ezt is lerendeztük, javaslom térjünk a tárgyra. Ismerjétek meg Maraken Pentra mágust, aki azért felel, hogy minnél informáltabbak legyünk itt messze a Földtől. - Tredichon a helyére ment, és egy magas nő állt fel, hogy folytassa. Fekete és sötétzöld ruhát viselt, fekete köpennyel, amiknek szélein a Daliar ruházatáról ismert arany szimbólumok voltak. Vállig érő vörös haja volt, és szigorú tekintete. Ő tűnt a tanács legfiatalabb tagjának. Halkan szólalt meg, mégis minden egyes szavát tisztán lehetett érteni.

            - Körülbelül egy évvel ezelőtt különös dolgokat jelentettek a különböző sötét szektákba beépülő kémeink. Ezen szekták nagy része ártalmatlan. De néhányban közülük veszélyes dolgokat művelnek, akár még mazokukat is imádnak. Általában az ilyeneket egy valódi szörny, egy nem túl erős mazoku tartja befolyása alatt. Mint már említettem, körülbelül egy éve olyan jelentések érkeztek hozzánk, amelyek szerint, valaki vagy valami sorra pusztítja el ezeket a szörnyetegeket. Az esetek többségében pár dolog megegyezik. Valamilyen nagy eseményen csap le a támadó, ahol sokan jelen vannak. Valamint az összes esetben csak egy villanást látnak a szemtanúk, és már vége is az egésznek. Ez idáig nem sikerült még csak megközelítő leírást sem alkotnunk erről a támadóról.

            - Elnézést a közbeszólásért, de nem hagy valami nyugodni. - Zelgadis egy pillanatra elgondolkozott. - Miért nyugtalanít benneteket az, ha valaki szörnyeket gyilkol?

            - Sejtettük, hogy felteszitek majd ezt a kérdést. Minket nem zavar a mazokuk pusztulása. De úgy egy hónapja már nem csak szörnyek esnek áldozatul a támadásoknak. Számos király, pap, és nagyobb közösségeket irányító személy esett áldozatul ilyen merényletnek. Bármilyen erős volt az illető testőrsége, nem úszta meg.

            - Azt akarod ezzel mondani, hogy édesapám, Saillune hercege is veszélyben van? - kérdezte reszkető hangon Amelia.

            - Igen sajnos így van. De nem csak ő, hanem mindenki más is, akinek valamilyen hatalma van. Még ti magatok is. A ti erőtöket figyelembe véve, csoda, hogy még éltek.

            - Tényleg nem tűnik túl rózsásnak a helyzet. - morfondírozott Lina. - De talán csak eltúlozzátok a dolgokat. Ha valami komoly erővel kellene számolnunk, akkor az nem alacsony szintű mazokukat és jelentéktelen vezetőket pusztítana. Talán félik az erőnket, ezért nem bántanak minket.

            - És van még valami. A legutolsó áldozatot számodra is jól ismert, Lina Inverse. A nővéred az, Luna.

            Lina egészen furcsa lett.

            - A… a nővérem? Csak nem azt akarod mondani, hogy… - nem fejezte be a mondatot de mindenki értette mire gondol.

            - Nos nem tudjuk biztosan, hogy meghalt, mert ez az eset sok mindenben más, mint a többi. Először is, nem nagy tömeg előtt zajlott. Mindössze egy kétes forrásunk, egy részeg férfi állítására támaszkodhatunk, mely szerint egy „fénylő alak” támadott a nővéredre, majd egyszerűen eltűntek. Egy dolog biztos, Luna eltűnt, azóta senki sem látta. - Maraken ezzel befejezte a mondandóját és leült a helyére. A tanács türelmesen várt, hogy Lináék megemésszék az elhangzottakat.

            - Remélem még élsz, testvérem. - gondolta Lina lehajtott fejjel. Amelia a vállára tette a kezét, ezzel fejezvén ki a támogatását. A varázslónő őszintén hálás volt neki. Összeszedte magát és határozottan a tanácsra pillantott.

            - Kiderítjük ki áll a támadás mögött, erre szavamat adom.

            - Most, hogy ezt tudjuk, már jutalom nélkül is segítünk. - tette hozzá Zelgadis.

Tredichon elmosolyodott.

            - Amit ígértünk megkapjátok, a segítségetekért ez így is csak csekély fizetség. Ha nektek is megfelel, akkor holnap neki is kezdhettek a nyomozásnak. Addig is mindannyian kaptok egy szobát, mindjárt oda is vezetnek titeket. Este egy kisseb vacsorát rendezünk a tiszteletetekre.

            - Szuper! - derült fel Lina a hír hallatán.

            - Daliar tanonc elkísér benneteket erre a küldetésre, hogy segítségetekre legyen.

Lina csodálkozva nézett Daliar-ra.

            - Mindig jól jön egy erős mágus segítsége. De nem gondoltam volna, hogy még csak tanonc vagy. - vigyorgott a mágusra. Daliaron látszott, hogy kissé idegesíti a varázslónő gúnyolódása, de nem szólt vissza.

            - Nos akkor este találkozunk, barátaim. Addig pihenjétek ki magatokat. - bocsátotta el Tredichon a csapatot. Daliar meghajolt, majd kivezette őket a teremből. A út nem tartott sokáig, hamar megérkeztek a szállásukra. Zelgadis kivételével mindenki elfoglalta a számára kijelölt helyiséget. A kiméra egyből a könyvtárba akart menni, hogy minnél előbb hozzákezdhessen a kutatáshoz. Nem sokkal később Lina bekopogtatott Ameliához és Gourryhoz, áthívta őket egy kis megbeszélésre a saját szobájába.

            Hamar elérkezett a vacsora ideje. Lina csak ült a szobájában és gondolkodott. Nem tudta kiverni a fejéből a nővérével kapcsolatos baljós híreket. Bár nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, mégis nagyon szerette Luna-t. Mindig is szigorú volt vele a testvére, ha valami rosszat csinált jobban megbüntette mint a szüleik. Ezen kívül Lina egy kicsit mindig is féltékeny volt Luna hatalmas erejére, bár ezt soha nem vallotta volna be. Diszkrét kopogást hallott, ami kizökkentette a gondolatmenetből. Kinyitotta az ajtót, mire egy alacsonyabb, jól öltözött szakálas férfi közölte, hogy a vacsora elkészült. Sorra bekopogtatott a többiekhez is. Még Zelgadis is a szobájában volt, valószínűleg összeszedett pár könyvet, amit nyugalomban akart átolvasni. Átkísérték őket egy hosszú terembe, ahol egy nagy asztal roskadásig volt megpakolva mindenféle finomsággal. Tredichon az asztalfőn ült, jobb oldalán Maraken, a balon pedig Daliar foglalt helyet. A főmágus köszöntötte volna őket, de hiába való próbálkozás lett volna, mert Lináék azonnal az ételt vették célba. Ide-oda cikáztak a jobbnál jobb falatok között, nem kis hangzavar közepette. Daliar elég kényelmetlenül érezte magát miattuk, lassan minden falatot alaposan megrágva evett. A főmágus és Maraken halkan beszélgettek, csak egy-két szem gyümölcsöt fogyasztottak. Mikor minden vendég elégedetten dőlt hátra a székében, már alig maradt ehető dolog az asztalon.

            - Ez pompás volt. - közölte Lina elégedetten.

            - Örülök, hogy ízlett. - vetette oda foghegyről Daliar. Tredichon csak mosolygott és így szólt:

            - Remélem lesz még alkalmunk együtt étkezni veletek. Sajnos most elszólít a kötelesség, tudjátok hogy van ez. Majd el is felejtettem - fordult vissza az ajtóból - Daliar tanonc majd elvezet titeket egy személyhez, akit szintén magatokkal kellene vinni az utatokra. De már tényleg mennem kell, ég veletek! - Marakennel a nyomában elhagyta a termet.

            - Már megint ez a titkolózás. - sóhajtott Amelia.

Daliar ezúttal egy olyan szobához vezette őket, ami előtt két őr strázsált. Lina elgondolkozott vajon védik, vagy őrzik a bent tartózkodót. Miután az egyik őr kinyitotta az ajtót, mindenki belépett a szobába. A félhomályban alig lehetett kivenni, hogy az egyik sarokban egy alak ült, előre hátra himbálózva, és valami érthetetlen zagyvaságot duruzsolva. Ahogy közelebb léptek az alak felnézett rájuk, és kissé megijedt. Lináék felismerték őt, bár nagyon megváltozott mióta utoljára látták. Emberi szemeiben mélységes szomorúság tükröződött. Daliar halkan megszólalt: